A romániai CFR Cluj lesz a MOL Magyar Kupa-győztes Paksi FC ellenfele az Európa-liga selejtezőjének 1. körében. A Ferencváros ellenfele a montenegrói Buducsnoszt vagy az örmény Noah lesz a BL-selejtező 2. fordulójában, a Puskás Akadémia az Arisz Limassolt kapta ellenfélnek.
Négy magyar férficsapat szerepelhet idén (is) a nemzetközi porondon, a bajnok Ferencvárosi TC a Bajnokok Ligájában, a kupagyőztes Paksi FC Európa-ligában, az ezüstérmes Puskás Akadémia és a negyedik helyezett ETO FC Győr Konferencia-ligában.
Elsőként az Európa-liga 1. selejtezőkörében érdekelt Paksi FC kapott ellenfelet, a MOL Magyar Kupa-győztes együttes együttes a nyolcszoros bajnok és ötszörös kupagyőztes CFR Cluj ellen lép pályára, az első mérkőzést július 10-én Pakson, a visszavágót egy héttel később, Kolozsvárott rendezik.
A másik három magyar csapat riválisát szerdán sorsolták ki, a Ferencváros, a Puskás Akadémia és a Győr a selejtező 2. körében kezdi meg a nemzetközi szereplését.
A Ferencváros a Bajnokok Ligája 2. selejtezőkörében a montenegrói Buducsnoszt és az örmény Noah párharcának győztesével játszik majd, az első összecsapáson a magyar bajnok vendégként lép pályára. A selejtező mérkőzéseit július 22–23-án, illetve 29–30-án játsszák.
Konferencialiga-selejtező 2. fordulójában a Puskás Akadémia a ciprusi Arisz Limassolt kapta, míg az ETO FC a Tre Fiori (San Marinó-i) és az FK Pjunik (örmény) párharcának győztese ellen lép pályára. Az első mérkőzések hivatalos játéknapja július 24., a visszavágóké július 31.
Az is kiderült, hogy Paksi FC és a CFR Cluj EL-párharcának győztese a svájci Lugano, a vesztese az NK Maribor ellen szerepelhet.
2025-06-16 11:44:08
2025-06-15 20:22:54
2025-06-12 21:28:29
2025-06-12 14:08:53